2025 nyarán Magyarországon megszületett egy új, vitákat kiváltó törvény: a helyi önazonosság védelméről szóló jogszabály. A kormányzat azzal indokolta a bevezetését, hogy a településeknek joguk van megőrizni saját közösségi, kulturális és társadalmi arculatukat – különösen olyan környezetben, ahol a népességmozgás, az ingatlanvásárlások és a városiasodás gyorsan változtatják meg a helyi viszonyokat. A kritikusok szerint azonban az új jogkörök visszaélésekre adhatnak lehetőséget, sőt akár diszkriminációhoz is vezethetnek. A törvény tehát egyszerre tekinthető identitásvédelmi eszköznek és hatalmi kísérletnek a helyi közösségek feletti kontroll újraszabására.
A jogszabály hátterében az Alaptörvény 2023-as módosítása áll, amely kimondta, hogy „a tartózkodási hely szabad megválasztása nem járhat a helyi közösségek önazonosságának sérelmével”. Ez a mondat volt az első lépés ahhoz, hogy az „önazonosság” ne csupán filozófiai vagy kulturális fogalom legyen, hanem jogi kategória is. A 2025-ös törvény ehhez illeszkedve kimondja: minden települési önkormányzatnak joga van meghatározni és megőrizni saját önazonosságát, és ehhez helyi rendeletekben különböző eszközöket is alkalmazhat.
A legfontosabb új elem, hogy az önkormányzatok meghatározhatják a kívánatos lakosságszámot. Amennyiben a település lélekszáma eléri vagy meghaladja ezt a határt, a képviselő-testület korlátozhatja az új betelepüléseket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy gyorsan növekvő balatoni faluban, ahol az ingatlanok többségét már nem helyiek vásárolják, az önkormányzat jogot kap arra, hogy a további beköltözéseket feltételekhez kösse. A törvény emellett lehetővé teszi, hogy az önkormányzat elővásárlási jogot szerezzen a helyi ingatlanokra, vagy éppen a helyben lakóknak biztosítson előnyt, mielőtt a területet más településről érkező vásárló megvenné.
A szabályozás célja papíron a közösségi kohézió védelme. Az utóbbi években sok magyar település – különösen Budapest agglomerációjában és a Balaton környékén – jelentős demográfiai átalakuláson ment keresztül. A régi lakosság mellett megjelentek a városból kiköltöző új rétegek, akik más életformát, más értékrendet, más szokásokat hoztak magukkal. E folyamatok következtében több helyen megszűntek hagyományos közösségek, elértéktelenedtek a helyi identitás-elemek, sőt a fiatalok elvándorlása miatt kulturális űr is kialakult. A kormány érvelése szerint a törvény segít abban, hogy „a települések ne veszítsék el önmagukat” – vagyis megőrizhessék saját hagyományaikat, közösségi szokásaikat és társadalmi szerkezetüket.
A kritikusok ugyanakkor attól tartanak, hogy a helyi önazonosság védelme könnyen átcsúszhat betelepülés-ellenes politikába. Hiszen ha egy önkormányzat önkényesen meghatározhatja, kik „illenek bele” a közösségbe, az a gyakorlatban akár társadalmi szegregációhoz is vezethet. Az egyenlő bánásmód elve ugyan szerepel a törvényben, de a határok nehezen meghúzhatók. Vajon mikor számít valaki a helyi identitás részének – ha ott született, ha ott él öt éve, vagy ha egyszerűen tiszteletben tartja a település hagyományait? Ezek a kérdések egyelőre nyitva maradtak.
A jogi szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy a törvény erősíti az önkormányzatok autonómiáját, de ezzel együtt növeli a felelősségüket. Az új szabályokat csak akkor lehet alkalmazni, ha a település saját rendeletben rögzíti az eljárásokat, a feltételeket és a határokat. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon akár több száz, egymástól eltérő „önazonossági szabályrendszer” is kialakulhat, ami a jogbiztonság szempontjából komoly kihívást jelenthet. A bankok és a befektetők már most elkezdték beárazni a bizonytalanságot: az ingatlanpiacon visszaesett a kereslet olyan területeken, ahol az önkormányzat várhatóan korlátozásokat vezet be.
Egy másik, sokat vitatott pont, hogy a törvény az állami felelősséget részben a helyi közösségekre hárítja. Az önazonosság védelme így nem országos stratégia része, hanem önkormányzati döntés kérdése lesz. Ez egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot: lehetőséget, mert a települések maguk dönthetnek jövőjükről, és kockázatot, mert a helyi politika rövid távú érdekek mentén szűkítheti az alapvető szabadságjogokat.
Különösen érzékeny kérdés a Budapest környéki agglomeráció, ahol az elmúlt években több százezer ember költözött ki a fővárosból. Ha ezek a települések a jövőben rendeletben korlátozzák az új beköltözéseket, az nemcsak az ingatlanpiacra, hanem az egész régió gazdasági-társadalmi szerkezetére is hatással lehet. Vitézy Dávid várospolitikus szerint a főváros így „23 különálló kisvárosra szakadhat szét”, ami a közlekedéstől az infrastruktúráig minden területen feszültségeket szülhet.
A kérdés tehát nem csupán jogi, hanem mélyen társadalmi: meddig tart a közösség önrendelkezése, és hol kezdődik az egyéni szabadság? Az önazonossági törvény támogatói szerint a globalizáció és a tömeges migráció korában szükség van olyan eszközökre, amelyek megvédik a helyi értékeket és hagyományokat. Az ellenzők viszont arra figyelmeztetnek, hogy a szabadság lényege éppen abban áll, hogy bárki – származásától, életformájától vagy múltjától függetlenül – új otthont találhat magának egy közösségben.
Az új törvény tehát egyszerre jelenti a helyi önkormányzatiság megerősítését és a társadalmi bizalom próbáját. Ha a közösségek valóban felelősen és átláthatóan élnek a lehetőséggel, akkor a jogszabály hozzájárulhat a magyar települések identitásának megőrzéséhez. Ha viszont politikai vagy gazdasági érdekek mentén használják, akkor könnyen a kirekesztés eszközévé válhat.
A jövő kérdése tehát az, hogy az önazonosság fogalma – amely eredetileg az emberi méltóság védelmét szolgálta – vajon az együttélés új alapja, vagy az elkülönülés új indoka lesz-e. Egy biztos: a törvény új korszakot nyitott a magyar önkormányzatiság történetében, ahol a „helyi identitás” már nem pusztán kulturális érték, hanem politikai tényező is.
